2012. október 20., szombat

ALELKI TGERFRFOR



Bilder oder Fotos hochladen

Bántalmazás a házasságban - sok pasinak nem a keze jár el: egyszerűen tapintatlan és durva. A szavakba öntött kegyetlenkedés ugyanolyan fájdalmas lehet, mint a testi bántalmazás - sebei, bár láthatatlanok, súlyos sérüléseket képesek okozni.




A vérig sértő szavak alkalmasak arra, hogy az egyik fél megfélemlítsen, ellenőrzése alatt tartson, lelkileg megnyomorítson a másikat. Uralkodni akar a kapcsolaton és a partneren. A
lelki bántalmazás
eszközeivel többnyire a férfiak élnek



A gyakori megalázással az a céljuk, hogy aláássák partnerük önbecsülését, hogy elzárják családjától és barátaitól. A bántalmazó érzelmei szinte teljes megvonásával is kínozhatja és sakkban tarthatja áldozatát, vagy azzal, hogy csak éppen annyi kedvességet adagol, amennyi feltétlenül kell ahhoz, hogy az áldozat ne akarjon kilépni a kapcsolatból.

A nők testi tüneteket produkálnak

A lelkileg bántalmazott nők egészségügyi problémái szinte megegyeznek a fizikailag sérültekével - gyakori migrénes fejfájás, gyomorfekély, gyomorgörcs, nyak- és hátfájás kínozza a megkínzottat. Kellemetlen tünet továbbá az állandó kimerültség és étvágytalanság


Közben a partnere vonzó férfiként viselkedik a külvilág előtt. Az ismerősöknek fogalma sincs arról, miként viselkedik olyankor, amikor nincsenek tanúk. A nő megzavarodik - mindenki irigyli, és szerencsésnek tartja azért, amiért ilyen csodás férfival él.


Kétkedő környezete teheti még kétségbeesettebbé a nőt. Hiszen míg a fizikai verés jelei miatt az ismerősök sajnálják az áldozatot, addig a lelki sérelmeket kétkedve kezelik. A látható bizonyíték hiánya miatt sokszor nem is nagyon hisznek az áldozatnak. Normális a vele szemben alkalmazott viselkedés - gondolja egy idő után a lelkileg sérült nő. Hiszi, hogy ez az, amit érdemel. Ezért aztán nem is panaszkodik senkinek.

Az elragadó férfi egyik napról a másikra durva, erőszakos kényúrrá változik. Persze szép gondolatoknak nincs híján. Duma az van.

"A szerelem mindent legyőz" Elsőre romantikusan hangzik, de nincs olyan kapcsolat, mely megoldana minden problémát. Minden rossznak másvalaki az okozója. Ha ő sohasem felelős semmilyen tettéért vagy kellemetlen eseményért, párja nyugodt lehet afelől, hogy őt fogja előbb-utóbb felelőssé tenni mindenért
.





Bilder oder Fotos hochladen

2012. október 2., kedd

EMLÉKEZÉS


"Van aki úgy tesz, mintha boldog lenne, de a lelke közben sír,Van aki úgy csinál mintha minden rendben menne, de a szíve segítséget kér.
Van aki zárkózottnak mutatja magát, közben csak egy kis szeretet az egyetlen vágya,
Van aki úgy csinál mintha körülvenné rengeteg barát, és mégis a magány az egyetlen társa.
Van akiről azt hiszed hogy, erős és kibír bármit, miközben ő csak szedegeti szíve darabjait. .."

Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik
fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint
könnyön át, csak homályosan látja őket.



 Mindannyian keresünk valakit. Azt a különleges embert, aki mindazt nyújtja majd számunkra, ami hiányzik az életünkből. Valaki, aki társaságot,  támogatást vagy biztonságot ajánlhat. És néha, ha elég erősen keresünk, találunk valakit, aki mindhármat tudja nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit. És ha nem találjuk meg, csak imádkozhatunk, hogy Ő talál meg minket"

  Nem vagyok rád dühös. Türelmetlenek vagyunk, nincs bennünk elég megértés. Álmodozunk, a lehetetlent akarjuk. Te is, én is. Szeretném elfelejteni a múltamat. Általad, veled akarok túllépni rajta. Nem hagylak el. Melletted leszek addig, míg rá nem ébredek, hogy közös álmaink sose válhatnak valóra. De ha mégis elmegyek, vissza sose nézek. Megbánás nélkül megyek tovább. Feladom az álmodozást.

    Csak egy vándor voltál
A szerelem országútján
Néha-néha vettek fel
De az igazi nem jött el.
Mégis mindig vártad
Tiéd lesz a kincs
És most úgy érzed
Gazdag vagy, pedig semmid nincs

2012. szeptember 8., szombat

NEM BUCSUZOM CSAK ELMEGYEK

                           Bilder oder Fotos hochladen


“Mért van az, hogy véget ér az álom,
S mi valóság volt többé nem találod?


Egyedül vagy újra, nem ölel át senki,
Pedig te még tudnád őt szeretni.
Aztán jön egy másik, de te meg se látod,
Mert aki elment, még mindig visszavárod.
Mért van az, hogy neked nem sikerül semmi?
Ő volt a mindened, s elengedted menni.
Nem mentél utána, s nem mondtad, hogy várjon,
S hagyod, hogy egy könnycsepp lefolyjon arcodon.
De az idő múlik, s kit nem látsz már soha,
Az halványul benned. De a sors mostoha,
Hadba állítja, feltépi a sebet,
Szíved megint lüktet, repülnél feléje.
De ekkor egy kérdés villan az eszedbe:

Mért van az, aki elment nem jön többé vissza?

Csak az emlék marad, de az él mindörökre




          


Mért van az, hogy véget ér az álom,
S mi valóság volt többé nem találod?
Egyedül vagy újra, nem ölel át senki,
Pedig te még tudnád őt szeretni.
Aztán jön egy másik, de te meg se látod,
Mert aki elment, még mindig visszavárod.
Mért van az, hogy neked nem sikerül semmi?
Ő volt a mindened, s elengedted menni.
Nem mentél utána, s nem mondtad, hogy várjon,
S hagyod, hogy egy könnycsepp lefolyjon arcodon.
De az idő múlik, s kit nem látsz már soha,
Az halványul benned. De a sors mostoha,
Hadba állítja, feltépi a sebet,
Szíved megint lüktet, repülnél feléje.
De ekkor egy kérdés villan az eszedbe:

Mért van az, aki elment nem jön többé vissza?

Csak az emlék marad, de az él mindörökre.”

 
 

                 

Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb... és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.




Borzasztónak érzem most az örökre elválás pillanatát. Borzasztóbbnak minden halálnál. Az igazi halál mindent lezár, mindennek villámgyorsan vége van - de örökre elbúcsúzni annyi, mintha ennek a pillanatnyi pillanatnak jéghideg rémsége ott maradna utolsó percünkig
az élő szívbe szúrva.
                
"Valahol a csillagokban kerestelek téged,
mire rád találtam elmúltak az évek.
Elveszett időnket nem pótolja semmi,
de most légy a barátom a vágyam csak ennyi."


2012. augusztus 15., szerda

PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ OLVASD EL


PrelauncX - Ingyen 100$
PreLaunchX - 100$ ingyen
A világhírű Forex cég óriási reklám kampányba kezdett, hiszen szeretné mindenkivel megismertetni a cég portfolióját.Ezt úgy képzeli el, hogy minden érdeklődőnek aki regisztrál az oldalra, a hirdetésekre, reklámokra félretett pénzéből 100 dollárt ajándékoz nekünk. Amit k
amatoztat is.
Most itt a vissza nem térő lehetőség hogy kockázat nélkül teszteljük a céget.
Nekik is megéri, hiszen még jobban terjed a cég a világon és nekünk is, hiszen részesedünk a bevételeikből.Annyit kér a cég cserébe hogy minimum 3 embert csatlakoztassunk a rendszerhez. Ennyi a munka része, cserébe viszont a cég fizet nekünk.Információk:
- Ezt a pénzt a ForeX dolgoztatja neked.
- 10.szint mélységig fizet neked jutalékot.
- Minden egyes személyes referál után 20 dollárt fizet a cég.
- A mélységekből 2-10$ ig.
- A jutalékhoz, csak a nyitás után augusztus.27. juthatsz hozzá. Addig is a feladatod, minél több embert behozni a rendszerbe.
- A kifizetéseket online számlára,bankszámlára vagy postán kérheted.
- Regisztrálj ma és hívd meg barátaidat is..
- Ez gyors, ingyenes és könnyen csatlakozhatsz.
Persze ha több embert hozol, nyilván több pénzed is lesz: 5 vagy akár 10 szint mélységig!
Tarts velünk a Forex világában és ismerd meg ezt a nagyszerű lehetőséget!
Itt tudsz regisztrálni: http://prelaunchx.com/x/mikula
Regisztráció Menete:
- Kattints a Sign Up-ra majd töltsd ki a regisztrációs űrlapot:
Lépj be a fiókodba és az oldal alján megtalálod a saját referral linked. Másold ki és hívd meg ismerőseidet.

REGISZTRÁLJ  ÉS  KERES PÉNZT

2012. július 20., péntek

MAGÁNY

Egy szempillantás alatt gyökeresen megváltozik minden, te zuhansz, de a barátaid nem férnek a közeledbe, mert senki nem is sejti, merre jársz, és neked meg az jár a fejedben, hogy mikor ér már véget a zuhanás.

                                                                                                                               
               

 Furcsa társ a magány. Amink van, megoszthatatlanná válik. Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik. A víz fölé hajolva tükörképünkben pirosabb és élőbb a vér, mint mibennünk, ha magányosak vagyunk."


              

 

Úgy hiányzik egy ölelés, egy csókolás,
Hogy figyeljen rám egy szerető szempár.
Mert mosolyom mögött nem bújik más,
Csak a zord, rideg magány, s elhalás.

Minden más lett mi régen igaz volt.
A szeretet is kifogyott a mindennapokból.
Nem néztek rám úgy, mint én rátok.
Elmentek, és nem marad más csak fájdalom.

A vidámság is elmúlt, a szeretet nincs többé.
Elhagyott a szépség, és a józan ész.
Eltűnt a mindennapi mosoly az arcomról,
És már nincs félelmem a haláltól.

Szörnyű űr tátong a lelkem helyén,
Melyet már nem zárhat be több ölelés.
A végtelenség magával húz engem,
És már nem tarthat meg a szerelem.

Csak műmosoly. Nem maradt más.
De tartom a hátam, mert muszáj.
Nevetek. Mosolygok. Szánalmas vicceket mondok.
De ne higgy nekem. Nem vagyok jól.





        

 Álltál-e már magadra hagyva, messze,
isten s egy jó szív nélkül puszta-szélben,
ádáz sorsod kezétől megsebezve,
s a dúlt kínt büszke csendben hordva mélyen?
        
     

2012. július 10., kedd

URAM TANITS MEG HINNI

    
Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom,
Nem akarom gyengeségem mutatni.
Remegek és átfut rajtam a hideg,
Mert elvesztettem, elvesztettem a hitet!
Könnyeim kezdenek száradni arcomról,
Nem szabad a rosszra gondolnom már.
Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam,
Hogy csöndben legyek, hogy ne ordítsam, ne áruljam el magam!"


Fájdalom az, amikor a szerelem ott van melletted, és te nem
tudod neki bevallani
Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és
mégsem tudsz ellene semmit sem tenni
Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent
megtennél
Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál..."



Ha úgy vesszük, nem történt az életemben semmi. Ennek bizonyára én voltam az oka s nem a "végzet". Nem hiszek a végzetekben. Az ember maga csinálja az életét. Ha még egyszer kezdhetném, talán másképp csinálnám. Egészen biztosan másképp csinálnám. Gyáva voltam és kényelmes. Így nem viszi az ember semmire.




















Amikor egy reménytelen helyzetben az ember semmi jót nem várhat, aztán valahogy egyszer csak minden jót megkap - nos, az ilyesmit szoktuk csodának, varázslatnak nevezni. Kevesen vagyunk olyan szerencsések, hogy megtapasztalhassuk a csodát.












2012. február 5., vasárnap

UJ FELFEDEZÉS AZ ÖREGEDÉS ELEN

OLVASD  EL MEGÉRI A FRADTSGOT

            Új előretörés az egészség megőrzésében 

Dr. Khavinson munkájának eredményeképpen rendkívül nagy tisztaságú
peptid frakciókból származó konfigurációk kerültek létrehozásra,
amelyek képesek áthatolni szinte bármilyen fiziológiai akadályon
közvetítők (végrehajtók) nélkül. Így született meg Khavinson
professzor újabb alkotása, a külső használatú természetes folyékony
peptid regulátorok új nemzedéke.

Az új peptid vonal mottója: "gyorsaság, hatékonyság, biztonság"
A peptid komplex (PK) felvitele az alkar belső vénás részére történik
és bedörzsölésre kerül teljes felszívódásig. 7-15 perc elteltével a
peptidek összekapcsolódnak a dendrit sejtekkel, amelyek eljuttatják
őket a nyirokcsomókhoz, ahol a peptidek "átszállnak" és a vér
áramlatával eljutnak a szükséges szervekhez és szövetekhez és elkezdik
kifejteni szövet helyreállító hatásukat.

PK-01 Komplex peptid - Szív- és érrendszer
 Újjáépíti a szív- és érrendszer sejtjeit. Korai öregedés
megelőzésére, érelmeszesedés, magas vérnyomás, szívinfarktus és a
stroke postinfarct rehabilitáció és post-stroke  regenerálódása.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10ml, 1
hónapig elegendő.

PK-02 Komplex peptid - Periférikus és központi idegrendszer
 Újjáépíti a a periférikus és központi idegrendszer sejtjeit. Korai
öregedés megelőzése , agyi szklerózis és stroke, stroke rehabilitáció,
az idegrendszer gyulladásos és degeneratív problémáit regenerálja.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10ml, 1
hónapig elegendő.

PK-03 Komplex peptid - Immunrendszer
Újjáépíti az immunrend szersejtjeit. Ajánlott a szervezet összes
sejtjének korai öregedése ellen a várható élettartam emelkedésére, az
immunrendszer erősítésére, immun-rendellenességek korrekciójára.
Bejutva a szervezetbe megtalál, regenerál és újjáépít minden
károsodott szövetet és helyreállítjaazok funkcióit. Ezért nagyon
fontos szerepe van a rák megelőzésében is.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10ml, 1
hónapig elegendő.

PK-04 Komplex peptid - Ízületek
Újjáépíti az ízületek sejtjeit. Korai öregedés megelőzése, arthrosis
(porckopás), arthritis (ízületi gyulladás), osteochondrosis
(csontritkulás), reuma
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10ml, 1
hónapig elegendő.

PK-05 Komplex peptid - Csontok
Újjáépíti a csontok sejtjeit. Kifejezetten ajánlott a csontsejtek
korai öregedése, ellen és csontritkulás, törések esetén.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10ml, 1
hónapig elegendő.

PK-06 Komplex peptid - Pajzsmirigy
Újjáépíti a pajzsmirigy sejtjeit. Pajzsmirigy sejtek korai
öregedésének megelőzése, anyagcsere és hormonális problémák, strúma,
golyva, csökkent vagy fokozott pajzsmirigy működés,
Hashimoto-thyreoiditis(a pajzsmirigy alulműködése amely a pajzsmirigy
krónikus és fájdalom mentes gyulladásához és végeredményben
pusztulásához vezet), pajzsmirigy ciszta.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10ml, 1
hónapig elegendő.

PK-07 Komplex peptid - Hasnyálmirigy
A hasnyálmirigy és a rák . Újjáépíti a hasnyálmirigy sejtjeit. A
hasnyálmirigy sejtek korai öregedésének megelőzése, krónikus
hasnyálmirigy-gyulladás, diabetes mellitus (cukorbetegség), csökkent
glükóz tolerancia, a cukorbetegség, szív-és érrendszeri szövődményei
esetén alkalmazható.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1
hónapig elegendő.

PK-08 Komplex peptid - Máj és epe
Újjá építi a máj és epe illetve epeutak sejtjeit. A máj és eperendszer
sejtek korai öregedésének megelőzése, anyagcserezavar, elhízás,
akaratlan mozgások, cholecystitis (epehólyag-gyulladás), mérgezés,
krónikus mérgezés (vegyi anyagok, gyógyszerek, alkohol), májcirrózis,
krónikus vagy akut májgyulladás, egyéb májbetegségek esetén
alkalmazható.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10ml, 1
hónapig elegendő.

PK 09 Komplex peptid - Férfi reproduktív rendszer
 Újjá építi a férfi reproduktív rendszer sejtjeit. Korai öregedés
megelőzése, krónikus prosztata gyulladás, BPH , meddőség, merevedési
zavar, egyéb nemi zavarok
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig.  Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1
hónapig elegendő.

PK-10 Komplex peptid - Női preduktív rendszer
 Újjáépíti a női reproduktív rendszer sejtjeit. Korai öregedés
megelőzése, krónikus adnexitis (gyulladás), menstruációs funkció,
klimax, csökkent libidó, meddőség, petevezeték-mióma, mastopathia
(ciszták)
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10ml, 1
hónapig elegendő.

PK-11 Komplex peptid - Vese és húgyúti szervek
 Újjá építi a vese és húgyúti szervek sejtjeit. A vese és húgyúti
szervek sejtjeinek korai öregedése ellen, krónikus
vesemedence-gyulladás, interstitialisnephritis, glomerulonephritis (a
glomerulusok gyulladásos elváltozásaival járó gyulladás), vesekő,
krónikus veseelégtelenség
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés:10ml,1hónapig
elegendő.

PK-12 Komplex peptid - Tüdő- és légzőszerv rendszer
 Újjá építi a tüdő-és légzőszerv rendszer sejtjeit. A tüdő-és
légzőszerv rendszer sejtjeinek korai öregedése ellen, krónikus
bronchitis (krónikus hörghurut) tüdőgyulladás, tüdőtágulás, légúti
allergia, asthma bronchiale, egyéb légúti problémák.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges.
Kiszerelés:10ml,1hónapigelegendő.

PK-13 Komplex peptid - Bőr
 Regenerálja a bőr sejtjeit. A bőr korai öregedésének megelőzése,
minden bőrbetegség, bőrtónusának, szerkezetének javítása, bőrhibák
"kijavítása". Újjáépíti a bőr szöveteit és tökéletes szerkezetű
bőrszövetet képes kialakítani. Ezért ajánlják kozmetikai kezelésként
is.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1
hónapig elegendő.

PK-14 Komplex peptid - Vénák
 Újjá építi a vénák sejtjeit. A vénák sejtjeinek korai öregedése
ellen. trombózis, visszér, aranyér, thrombophlebitis (mélyvénás
trombózis), véna trombózis miatt kialakult fekély esetén.
Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első
10 napon folyamatosan, cseppenként, emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10ml, 1
hónapig elegendő.

Természetesen a felsoroltakon kivül van még sok készitmény, kapszulás peptidek, MEZOTEL terméket, és peptideket tartalmazó kozmetikai készitmények.

A peptid készítmények használata nem helyettesíti az orvosi
vizsgálatot és az orvosi kezelést!

Ha többet szeretne tudni a készitményekről  irjon ara                     
matel@mailbox.hu 
 VAGY HIVJON  TELEFONON A RENDELKEZÉSÉRE  ÁLLOK 
06 30 222 3969


KATTINTSA LINKIRFE   ÉS NÉZD MEG A HONLAPOT
http://biopeptid.com/hu_HU/main